Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Bemutatkozás

2017-02-02

Az Alapítványunk hosszas tervezés és előkészítés után 2015 második felében kezdte meg a működését.
Egy alapítvány dolga, hogy segítséget nyújtson olyanoknak, akik erre rá vannak szorulva. Az indulásnál nagyon sok elképzelésünk volt, hogy milyen területeken szeretnénk ezt a segítséget megvalósítani. Elsősorban azokat a családokat és intézményeket szeretnénk támogatni, ahol beteg gyerekek vannak, és azok gyógyításával foglalkoznak.
Tudjuk, hogy a kórházak sok mindenben hiányt szenvednek. Úgy gondoltuk, hogy a sikeresebb gyógyítás eléréséhez bármilyen segítség jól jöhet. Viszont azok a családok, ahol beteg gyermek van, ott szintén el kell a segítség, hiszen sokkal több kiadás terheli a családot. Emellett sokszor nem is tudják igazán, mi is az a betegség, amivel szembekerültek. Ezért közvélemény-kutatást végeztünk és olyan visszajelzést kaptunk, hogy jó lenne egy-egy felvilágosító rendezvény ahol egy adott betegségről közvetlenebb módon lehetne szakembereket kérdezni.
Emellett arra is gondoltunk, hogy nem csak ott van baj, ahol betegek vannak, ott is kell a segítség, ahol csak anyagi gondokkal küszködnek. Ilyenek az iskolák, idős otthonok, nélkülöző családok. Esetleg egy-egy tehetséges gyermek megsegítése is sokat jelent, ha a szülő nem tudja támogatni a tehetség kibontakozását, vagy a továbbtanulási lehetőséget.
A jövőre nézve további terveink vannak, többek között napjainkban a fiatalokat elnézve a nagy többségüknek semmilyen céljuk és álmuk nincsen, pedig álmok nélkül nincs sikeres jövőjük, ezért szakemberek bevonásával szeretnénk megtanítani nekik, hogy legyenek álmaik és azokat hogyan valósítsák meg a későbbi életükben.
Mindezeket a célokat viszont nem tudjuk megvalósítani az Önök nagylelkű támogatása nélkül és ezért mi, támogatottjainkkal együtt hálásak leszünk.

Hozzászólások (0)